A hétvégét a családosok, kisgyerekesek körében állítólag Mekkaként tisztelt Alsópáhokon, avagy a Kolping Hotelben, vagyis Bobó-országban töltöttem. A hely tényleg remek, rendesen fel vannak készülve a gyerkőcökre: fedett játszótér, óvoda, bölcsi, gyerekszauna (40C), családi szauna (70C), este a zenekar együtt igyekszik kényeztetni a 2-5 éves porontyokat és 80-pluszos német nyugdíjasokat. Egészen szürreális, ahogy egy Mikimanó-szerű gyerekdal után felcsendül valami német sramliutánzat, de megvan a maga bája persze. A lényeg, hogy két dolog fogott meg nagyon ezalatt a hétvége alatt:
- Kövérség: hihetetlen, hogy ott mi volt túlsúlyból… Borzalom visszagondolni is erre… Elviekben egy csomó friss házas, gyermekes ember ünnepli a szabadidejét egy ilyen helyen, de mégsem tudom átadni magamat ennek az érzésnek, mert ez így nem stimmel, nem egy helyen már a nemeket is nehéz volt beazonosítani, és apuból és anyuból súly alapon még simán kijött volna egy harmadik tinédzser is..
- Gyerekség: azon tűnődtem, hogy vajon hol van az a pont, amikor kihal belőlünk a gyerekség. Néztem a gyerkőcöket, ahogy egy falra szerelt fanyúllal (nem Monty Python) játszanak, vagy megnyomnak egy kapcsolót, amit szaggatott vonal köt össze egy kis plafonra szerelt légcsavarral, ami lassan forogni kezd. És akkor mosolyogva rád néznek, és egy pillanatra te is újra megérted: „Ez baromi jó!”.
zárásként egy fasza kis Fat Boy slim nóta:
