Teljesen hétköznapi, hogy az ember olykor zavarban érzi magát mások előtt, annak ellenére, hogy erre nehéz lenne bármilyen valós indokot találni azt követően, hogy kivétel nélkül mezítelenül és vérben ázva jöttünk e világra egy kisebb csoportosulás közepén, és ezt még tetéztük azzal, hogy a belépőnél szokásos, a különböző korosztálynak és státusznak járó illedelmes köszönés helyett (Tiszteletem Doktor úr, Kezitcsókolom Nővérke, Szia Anya, Szia Apa…) levágtunk egy teljesen hétköznapi hisztit.
A gond valószínűleg az, hogy erre az élményre sajnos egyikünk sem emlékszik, pedig mennyivel könnyebb lenne keresztül vinni a hétköznapokat ezen tettek biztos tudatában. Mi ehhez képest egy zongora-előadás az általános iskola összes kis koboldja előtt, egy laza galamb eleresztése egy állami fogadáson, vagy éppen egy akadémiai beszéd megtartása? Hát nem sok.
Van azonban a „zavarban levésnek” egy sokkal érdekesebb és ritkább válfaja is, amikor az ember nem mások előtt, hanem magában, talán inkább maga előtt feszeng. A Deákon van egy bácsi, aki az elmúlt hetekben minden egyes találkozásunkkor előhozta belőlem ezt a végtelenül kellemetlen érzést. Nem tudom, hogy mit gondoljak, érezzek vele kapcsolatban, egy másodpercen belül végigfut az arcomon a mosoly és a fájdalom is, és nem tudok mit kezdeni magammal, ösztönösen menekülnöm kell. Nagyon hasonlít a zavartságra, de nem az.
A bácsi egy rendkívül hülyén kinéző, kutyajelmezt idéző sapkát visel, a lábánál egy nagy kék reklámtáskában egy kis fehér kutya kuporog hatalmas türelemmel. Általában a templom mellett álldogál, és egy furulyát fúj. Üveges tekintettel nem tesz mást, mint ugyanazt a hangot fújja, nagyon gyorsan: fu-fu-fu-fufu-fu-fu-fu-fufu-fufu-fu-fu-fuu-fufufu-fu-fu-fu-fu-fu-fu-fu-fufu-fufu-fu-fu-fu-fu-fu-fu-fu-fu-fu….
és ez így megy hosszú perceken keresztül. Én általában csak nézem, és nem tudom mi legyen, hogy reagáljak, mit gondoljak, mit érezhetek, mit kellene tennem, és miért… akinek lesz lelki ereje szóba elegyedni a bácsival, az kérem, hozzon nekem válaszokat. Én túlságosan zavarban vagyok ahhoz, hogy odamenjek…
