Már megint a SPAR és kedves alkalmazottai akasztottak ki. Rendszeresen látogatom a SPAR Allee-ban található kirendeltségét:minden egy helyen ott van, ami kell a túléléshez, és sok esetben jobb áron, mint a környező kisközértekben, amelyek inkább hosszabb, munkaszüneti napokat sem tűrő nyitva tartásukkal igyekeznek állni a hazai kiskerpiac ádáz versenyét.
A kényelmességemért és az alacsonyabb árakért egy másik ponton komoly árat fizetek, ugyanis rendszeresen beleszaladok valami olyan dologba, ami felhúz, kiakaszt. A pénteki nap különösen érzékeny itt Újbuda csúcslétesítményében, ugyanis ez az egyetlen nap, amikor 22:00-ig tart nyitva a SPAR. A személyzeten rendesen meglátszik az időérzékelés torzulása, ez az utolsó 60 perc minimumkalkuló 300 percnek hat. Este kilenc után (normális esetben ez záróra) szinte kitapintható a feszültség, ahogy belépek érzem, hogy nem kívánatos személy vagyok ott. A hangosbeszélő tíz előtt 12, és 11 perccel is (!) felszólítja a vásárlóközönséget, hogy vegye célba a pénztárakat, ahol egyébként Spar-alkalmazottak mögé is simán be lehet kerülni a sorba..
Ebben az idősávban két csoportot figyeltem meg a Spar-katonák körében: az egyik lesütött szemmel járkál, mint az ifjú Darth Vader, és amikor elhaladok mellette egy pillanatra a sötéterő teljes birtokában a szemembe néz. Ekkor kicsit lelassítok, rossz érzésem támad, félek hátat fordítani neki, nehogy valamilyen támadás érjen. A pillantásból az egyszerű tarkólövéstől az Achillesem átmetszéséig bármilyen bosszúra következtetni tudok arra szörnyű tettemre, hogy este 9 órát követően beléptem a földalatti Halálcsillagra.
A másik csoport ilyenkor inkább Sliders üzemmódba kapcsol és egyszerűen teret vált, átkerül egy teljesen másik síkba, ahol én, mint vásárló (és közvetett módon az első számú munkaadója) már csak láthatatlan szellemként létezek, tehát észrevétlenül „lelkemet és élelmiszereket keresve” bolyongok a kiszolgáló részen. Ha nem vagyok ott, akkor nyilvánvalóan nincs is miért odafigyelni rám, ezért keresztül lehet tolni rajtam egy raklapnyi árut, oda lehet állni elém a polcoknál árut tölteni, és ami legfontosabb, vígan és önfeledten lehet beszélgetni a kollégákkal, hiszen úgy sem hallom őket. Nagy kár, hogy én nem vagyok képes erre a csodára, és nem tudom magam egy másik térbe helyezni, mert akkor megkímélhetném magam attól, hogy folyamatosan indokolatlanul megemeljék a vérnyomásomat.
Tegnap főként „szellem” voltam.. Mivel én tudtam magamról, hogy nem vagyok az, csak annak hisznek, ezért mint mindig illedelmes elálltam a felém közeledő békás emberek elől, és a polcoknál is megvártam a megfelelő pillanatot, nehogy megzavarjam az árutöltéssel foglalatoskodó SPAR-eladót. Ez alapesetben fel sem tűnik, sajnos megszoktam már, de egy tegnapi Spar-jelmezes hülyegyerek kizökkentett. A tejpult közepén fennhangon beszélgetett a pult végén lévő kolleginájával, majd egyszer fél 10 körül elordította magát, hogy „Áruházunk bezárt, lehet hazamenni!”. Egyrészt, nem vagyok kíváncsi a magánéletére, másrészt megint csak nem vagyok kíváncsi a magánéletére, arra meg főleg nem, hogy „nem szeretne már vásárlókat látni az áruházban”. Két-három sorral arrébb voltunk már, amikor még mindig hallom a seggfej monológját, amelyből a következő információkkal gazdagíthattam magamat: „Fluor barátja szereti a FASZT, a nagy ROSTOS FASZT!”. Emberünk miközben én ott vásárlok több sort átkiabálva ilyeneket közöl az áruház közönségével, ott dolgozó alkalmazottként.. (Az a vicces, hogy az jutott eszembe, hogy egyszerű vásárlóként, ha ilyeneket ordibálok ott, akkor egyszer csak megjelenik a biztonsági őr, és megkérdezi tőlem, hogy állok-e valamilyen gyógyszeres kezelés alatt… de a hülyegyerek ott dolgozik, ezért ez „normális” viselkedés, gondolom..)
Ezt megelőzően, még egy szintén Spar-jelmezt viselő leányzó kioktatta a lakótársamat arról, hogy talán inkább a raklapról kellene elvennie az árut, amit pakol, és nem a polcról.
Namost, jó lenne tisztázni ezekkel az emberekkel, hogy mi „hülyék”, akik bemegyünk oda, mi tartjuk el őket. Tehát az a minimum, hogy megadják azt az alapvető tiszteletet, hogy nem oktatnak ki minket, hanem maximum alázattal felajánlják segítségüket. Én nem azért járok oda, hogy az alkalmazottaknak jó legyen, hogy ápoljam a lelküket vagy hogy azzal foglalkozzam, hogy reggel kilenc vagy tíz óta vannak bent, és hogy ők is szeretnének már hazamenni. E sorokon keresztül üzenem, hogy amikor odamegyek vásárolni, akkor ezeket mind LESZAROM! Azt várom, hogy minél gyorsabban végezzek a bevásárlásommal, és ebben segítsenek. Ez a kereskedelmen felül egy szolgáltatás is, vagyis mosolygó embereket szeretnék látni, akik ahelyett hogy parasztmódra randalíroznak a munkahelyükön, megkérdezik tőlem, hogy levehetik-e nekem azt az üveg tejet. Nem érdekel sem az, hogy este hova mennek bulizni, sem az, hogy Fluor barátjának milyen preferenciái vannak az életében, de még az iránt is érzéketlen vagyok, hogy ki kit fog elvinni kocsival zárás után.
Az sem érdekel, hogy mennyiért vannak ott. Egyszer rábólintottak arra, hogy ott dolgoznak, amivel kijelentették, hogy az adott összegért elvégzik a rájuk bízott munkát. Gondolom nem elég a pénz, nekem sem az, de ez nem jogosít fel arra senkit, hogy rosszul végezze el a munkáját és gyökérmód viselkedjen a vevőkkel, illetve a vevők körében. Bent a raktárban tőlem kézen állva sátánista szeánszokat is tarthatnak, de a vendégtérben foglalkozzanak velünk normálisan, és előzékenyen. Mi teszünk szívességet azzal, hogy odamegyünk vásárolni, nem ők, hogy kiszolgálnak minket! Én most egy hét büntire ítélem a Spar-t, jól megmutatom nekik! :) Tudom, hogy nem ér semmit, de legalább az önérzetemnek jót tesz. Jó lenne arra gondolni, hogy egyszer mindenki így határoz, és csődbe visszük ezt a kuplerájt, de sajnos itt a fejekben van a baj, és szinte bárhova térünk be, hasonló hozzáállással találkozunk..
